Szent Orbán zarándoklat Mádon


„Savanyú lesz a bor, ha Orbán napja esős, édes, ha tiszta az idő.”
A természettel együtt dolgozó emberek, így a szőlészek és borászok életében is mindenkor különösen fontos szerepet hordoztak az időjárás és a termés minőségének befolyásolására vonatkozó szokások. A kereszténység számos szőlővédőszentet ismer, akikhez az év folyamán időről időre fohászkodunk az eredményes évjárat reményébe.
Az egyik ilyen Szent Orbán, a szőlő, a szüretelők, vincellérek és kádárok védőszentje. A hagyomány szerint pápaként ő rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében szokták ábrázolni.
Orbán napján kisebb lehűléstől lehetett tartani, és a szőlőtermést igyekeztek a szőlősgazdák védelmezni. Ennek érdekében a szőlőhegyeken a kései fagyok, egyéb időjárási pusztítások ellenében Orbán szobrokat állítottak. Ha jó idő volt, szobrát borral lelocsolták, felvirágozták, kaláccsal megajándékozták. Ha viszont hideg, fagyos idő köszöntött be, néhány helyen megdobálták, megvesszőzték a szent szobrát.
Kevesen tudják, hogy Monokon, a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt templomban őrzik Szent Orbán vértanú ereklyéjét. XIV. Kelemen pápa ajándékozta az ereklyét gróf Andrássy Istvánon keresztül Monoknak. A gróf egyik Rómában tett látogatása alkalmával a monoki szőlőkből származó aszú borral kínálta meg a pápát, amely felettébb ízlett neki. A következő alkalommal hiányolta a nedűt, mire a gróf elmondta, hogy lefagytak a szőlősök, nem volt termés. Állítólag ekkor adományozta az egyházfő az ereklyét Andrássynak, hogy védelmezze a szőlőt Monokon és Tokaj-hegyalján.
Május 25-én útra kel az ereklye. Az esemény rangját azok a programok garantálják, amelyeket Koltai Gábor, nemzetközileg elismert filmrendező és színigazgató vezényel. Orbán napján díszes és ünnepélyes körülmények közepette eljuttatják az ereklyét több település érintésével Tokajba, ahol alapításának 100. évfordulóját ünnepli a katolikus templom.
Mád 11 órakor kapcsolódik be az ünnepi programba. Az ereklye fogadása a Szent Tamás tető alján történik, majd lovas huszárok, népviseletbe öltözött gyerekek kíséretében tovább indul a Szent Tamás tetőre, ahol ökumenikus istentisztelet keretén belül megáldják és megszentelik az ereklyét és az újbort.
A Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület pincészetei és több mádi pincészet is nyílt napot tart, ahol különböző gasztronómiai és kulturális programok színesítik a poharazgatást. Lehet kóstolni mádi sajtot, kézműves lekvárokat, szarvasgombás kencéket, magokból készült süteményeket, de lesz olyan pincészet, ahol különböző borecet fajtákkal ismerkedhetnek a vendégek. A borkóstoltatás mellet bepillantást nyerhetnek a borkészítés titkaiba, megismerkedhetnek a mádi borászok, borászatok történeteivel. A dűlőtúrákon nyomon követhetik a szőlő munka folyamatának jelenlegi szakaszát és miközben a táj szépségében gyönyörködnek megkóstolhatják az adott dűlőből származó borokat. Ételekről a pincészetek kínálata mellett az erre a napra a Mádi Művelődési ház előtti parkba kitelepülő mádi Gusteau gondoskodik. A gasztro piknik különleges ételkínálata mellet, szintén kóstolhatóak a mádi borok. Ezen a napon a gyerekeket sem kell otthon hagyni, mert több pincészet gyerekbarát környezetben fogadja a vendégeket, illetve a parkban, a rendezvény alatt, különböző kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és a tavalyi évben átadott játszótér is a gyerekek rendelkezésére áll. Este fél nyolctól díjátadásokra kerül sor a főutcán felállított színpadon, majd 20 órai kezdettel a Budapest Bár koncertje pezsdíti fel a hangulatot. A rendezvényt utcabál zárja a Vis Maior zenekarral.
Nyitott pincék: Barta Pincészet, Bodnár Pincészet, Budaházy Pincészet, Demetervin, Ferdinánd Pincészet, Lenkey Pincészet, Mádhill, Szent Tamás, Szepsy, Takács Pincészet, Úri Borok Pincészete, Tokaj Classic
További információ:
mad.info.hu, facebook.com/MadiUjborUnnep