Bortörténelem

Tokaj-Hegyaljának mítosza van: olyan mítosza, aminek köszönhetően a legnehezebb helyzetek és történelmi fordulópontok után is talpra tudtak állni a hegyaljai termelők és mindig új erőre kapott itt a borászkodás.

Tokaj-Hegyalja borászati története

Már a Honfoglalás előtt is létezett valószínűsíthetően szőlőkultúra Tokaj- Hegyalja területén. A borvidék mítoszának gyökerei azonban a XVI. századra nyúlnak vissza, amikor a török terjeszkedés miatt Magyarország elveszítette addig legfontosabb bortermő vidékeit. A veszteségek közül a legfájdalmasabb Szerémség volt, amely addigra nemzetközi hírnevet szerzett magának. A déli vidékek elvesztésével egy időben felértékelődött az északi borvidékek, köztük Tokaj-Hegyalja jelentősége.
Több adat arra utal, hogy a Szerémségben elvesztett birtokaiért cserében az uralkodók és a főúri családok egy része Hegyalján igyekezett kárpótolni magát. Az érdeklődés középpontjába került borvidék fő terméke már ezekben az időkben is a gazdag aromájú édes borok lehettek.
A borvidéket híressé tevő bor, a tokaji aszú készítése a XVI. századnak a derekán már bizonyosan bevett gyakorlat volt. Aligha lehetett másként, hiszen az „aszúszőlőbor” – később „aszúbor”, végül egyszerűen csak aszú – 1571-ből ismert első írott említése egy örökségről rendelkező okiratban található. Ez írásos emlékben írója, már nem tartotta szükségesnek megmagyarázni az „aszúszőlőbor” fogalmát, holott komoly értékről rendelkeztek benne. Vagyis akkor már közismert, teljes egészében bevett lehetett a szó és ezért maga a borféleség is közismert termék volt. …
A XVII. században –amikor az aszúkészítés módszere lassan kikristályosodhatott, és neve elterjedt a világban – Tokaj-Hegyalja különleges helyzetbe került. A három részre szakadt országban a Királyi Magyarország az Erdélyi Fejedelemség és a török hódoltság határai majdhogynem a borvidéknél találkoztak egymással. Hegyalja ugyan a Habsburgok országrészéhez tartozott, de kulturálisan inkább Erdélyhez kötődött. Nem is mindig csak kulturális szálak fűzték a fejedelemséghez, hiszen a XVII. században többször politikailag is az Erdélyi Fejedelemséget erősítette a vidék és maguk a fejedelmek folyamatosan kisebb-nagyobb területeket birtokoltak Hegyalján. Tokaj-Hegyalja szempontjából Erdély fejedelmei közül a legfontosabb szerepet a Rákócziak játszották. Öt fejedelmet adtak Erdélynek, több szabadságharcot vezettek és szinte egész Tokaj-Hegyaljának ők voltak a földesurai. A Rákóczi vezette szabadságharcokban a tokaji bor komoly szerephez jutott: hol bevételt hozott, hol pedig diplomáciai ajándékként egyengette az utat az orosz cárok palotáitól kezdve a francia királyi udvarig. Mondhatni, hogy a tokaji aszú igazi világfi volt ebben az időben, hiszen mindenhová eljutott és mindent elért. …
A század második felében azonban a legfőbb piacnak számító Lengyelország felosztása, az orosz cárok tokaji borfelvásárló bizottságának megszűnése, de mindenek előtt a Habsburgok vámtörvényei gúzsba kötötték a tokaji bor kereskedelmét.
Száz év múlva a többi borvidékhez hasonlóan a filoxéra pusztította el Hegyalja ültetvényeinek nagy részét. A XX. század elején pedig, a trianoni békediktátum rombolta tovább a tokaji – ezúttal hazai – piacát. A második világháború után Tokaj-Hegyalja is ugyanabban a sorsban részesült, mint a többi borvidékünk: magánbirtokok felszámolása és az igényes piacok leépítése gyors iramban kezdte felemészteni a vidék bortermelési kultúráját.
Amikor a kilencvenes évek elején ismét mód nyílt az önálló vállalkozásra, a hegyaljai borászatban elementáris erővel tört fel a vágy, hogy a történelem által kikényszerített hátrányt behozzák. A szabadság borának életre keltése persze nem népünnepély, hanem vesszőfutások keretében történt meg, s nem tömegek, hanem néhány megszállott harcolta és harcolja meg a sikert napjainkban is.

Magyar Borok Könyve, AKO Kiadó,2001.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük