Az igazság a borban, a bor pedig a kőben van Mádon

A Tokaji Borbarátnők Társaságának rendezésében különleges kiállítás várja az érdeklődőket a Herman Ottó Múzeum Papszeren található épületében. Bakos Zoltán Mád című fotókiállítását tekinthetik meg a folyosó Galériában. Menjenek, nézzenek és lássanak.

Írom mindezt azért, mert a címben szereplő állításnak bizony igazsága vagyon. Mert azok a bizonyos mádi kövek nemcsak egyszerűen épületek, terek modern díszítő kellékei, hanem a régmúlt történet különleges tárgyi bizonyítékai. Üzeneteket hordoznak, de láthatóvá csak azok számára válnak, akik rendelkeznek azzal a képességgel, hogy lefordítsák, érthetővé tegyék és mások számára is megmutassák e különlegességet. A napokban éppen az egyik borbarátnő volt az, aki elmesélte milyen szép lenyomatokat őriznek dűlőik kövei abból a korból, amikor még tengeri élőlények, halak és csigák lakták e vidéket. A vulkanikus tufák pedig, mint ahogy erről a mádi borászok vallanak, az igazi hegyaljai bor szülőágyai. Magukban hordják azokat a részecskéket, a különböző ásványokat, melyek először a gyökerek révén a fürtökbe, majd a település kiváló borászainak értő munkája nyomán a hordókba majd végül a poharunkba kerülnek. Nagy élvezet a mádi dűlőkben járni, leülni, kicsit megpihenni s hagyni, hogy ringassanak azok az ágyak, melyek több száz éve hordók ezreit töltötték tele jobbnál jobb boraikkal.

Akinek persze erre nincs ideje azok számára is átélhetővé válik a pillanat, nem kell hozzá mást tenni, mint elmenni a kiállításra és megnézni Bakos Zoltán képeit, akinek megnyíltak Mád csodatevő kövei. A Borbarátnők Társaságának pedig köszönjük, hogy elhozták számunkra e Miskolc közeli település beszélő köveit.

Hozzászólások lezárva.