Bál

Tokaji Borbarátnők Bálja 2016

Bál, bál, bál…

 

Nem tartozom az igazán nagy bálozók közé. Általában hangos a zene, hosszú az étkezés és gyakran ismeretlen emberekkel kellene eltöltenem órákat lehetőleg úgy, hogy élvezzük is valamelyest egymás társaságát. Talán nem szégyen, egyre kevésbé vágyom erre.

Viszont a tizenkettedik éve rendszeres Tokaji Borbarátnők Társasága által szervezett bál mindig más. Valójában, ha belegondolunk, nem véletlenül alakultak ki annak idején az egyes szakmák képviselői által vagy éppen települési alapon szerveződő alkalmak. Táncos mulatság, farsangi eszem-iszom – attól függően kik és hol szervezték.

Manapság meglehetősen kevés alkalom adódik arra, hogy ne csak a munkaköri vágtatásaink idején találkozzunk barátainkkal, ismerőseinkkel. A Tokjai Borbarátnők is épp azért hívták életre 2005-ben (ha jól számolok…) jótékonysági báljukat, hogy részben egymással, részben olyan nyitott borkedvelőkkel találkozzanak, akik a tokaji borokat, magának a borvidéknek az értékeit – és persze érdekeit is – fontosnak tartják. Szeretik, őszintén tisztelik azt és hívei a borvidéknek és a termelőknek.  

Jó társaság, sok ismerős arc, akikkel sokszor csak futólag, de gyakrabban hiányérzettel magunkban tudunk szót váltani. A bál viszont megállít. Néhány óra, ami végre eszünkbe juttathatja, hogy valójában társas lények vagyunk. Beszélgetni, szót érteni és meghallgatni képes emberek, akik nem mellesleg gusztatórikus érzékszerveiket is fontosnak tartják. Miért is? Mert Tokaj jórészt erről szól. A legfinomabb illatokról, ízekről, tapintásokról, érzetekről, örömökről és esztétikai élményekről. Egy kifogástalanul összeállított menüsor, a megfelelő helyen és időben kínált borok ugyanis sokkal többet adnak, mint amit egyszerűen étkezésnek nevezünk. Ízlés, ízlelés, harmónia, meglepetés és csodálat mind része volt az idei menüsornak. A beköszöntő pezsgő (DemeterVin), a leheletfinomra szeletelt cékla, a rántott velő, a bárány íze, textúrája még biztosan sokáig megmarad emlékezetemben.

Sokan, odaadással és profi módon dolgoztak az ételeken. Már szinte megszokott, hogy a bál ételsorát a Stílusos Vidéki Éttermiség néven ismert csapat gondolja ki, érleli és készíti is el a vendégeknek. Eddig is jók voltak az ételek, azt hiszem senki nem panaszkodhatott, de az idei összeállítás azt hiszem felülmúlt minden eddigi ízt és izgalmat. A nem túl tömör nevek mögött letisztult, ízben és textúrában kifogástalan fogások bújtak meg. S ugyan a felszolgáló személyzetnek sem volt könnyű dolga – kicsit kevés volt a hely – minden fogás időben, megfelelő hőmérsékleten érkezett. S ez az ételsor sem volt rövid, most valahogy egyáltalán nem tűnt föl, hogy órák óta ülünk az asztalnál.

A felszolgált borok Árvay Jánosék, a Béres Szőlőbirtok, a Szent Tamás Szőlőbirtok és Szepsy István pincéjéből kerültek ki. Mind egyedi, önálló karakter, finoman illeszkedve az ételek ízéhez. A sok jó tétel között – amit a vacsora után még a Borbárban is megkóstolhattunk – volt néhány igazán zseniális tétel is. Rögtönzött közvélemény kutatásom alapján is mondhatjuk, hogy a Szent Tamás Pincészet 2013-as Szent Tamás Furmintja és Szepsy István 2012-es Édes Szamorodnija egyöntetűen az est sztárjai voltak. Persze a termelők mellett, akik boraikat saját maguk mutatták be az est során. Tudom, sokan nem értenek velem egyet abban, hogy az efféle alkalmakon igenis szót kell adni a borásznak. Hiszen a történet végső soron róluk szól. Mi, lelkes drukkerek és jobbára igényes fogyasztók csak a nézőtéren kívül foglalhatunk helyet. A küzdőtér – és jó esetben a siker is – a termelőké. De vallom azt is: nélkülünk ez a mérkőzés nem lenne az igazi.

 

 Tokaji Borbarátnők Jótékonysági Bálja 2015

2015. február 14.-én tartottuk meg a Tokaji Borbarátnők XI. Jótékonysági bálját.

_+STB2400 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2524 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2526 TOK 11 B.BÁL 1502

_+STB2548 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2560 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2561 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2564 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2584 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2592 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2600 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2627 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2659 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2698 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2715 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2738 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2762 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2809 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2824 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2965 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB2994 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB3084 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB3087 TOK 11 B.BÁL 1502 _+STB3142 TOK 11 B.BÁL 1502

 

Tokaji Borbarátnők Báli Menüje 2015

A Tokaji Borbarátnők Társasága 2015. február 14.-én megtartja  hagyományos Jótékonysági Bálját, idén már XI. alkalommal. A  menü  a legkiválóbb  helyi alapanyagokból  készül, a Tokaji Borbarátnők és a Mádi Kör tagjainak dűlőszelektált boraihoz. A Bál menüje:

Gróf Degenfeld Furmint Pezsgő 2011  (Degenfeld)
Fogadó falatok: Szarvasgombás, bükki mozzarella, karotta pürével Harcsa körözött, hal tepertővel Borjú tatár, kapribogyós sült paprikával
Barakonyi Furmint 2013  (Tokaj Nobilis)
Házilag füstölt szilvásváradi pisztráng filé, fürjtojással, kaviárral és zellerrel
Úrágya 57. 2012  (Demetervin)
Kacsacomb, kacsamájjal, almás kimchi-vel, sáfrány szósszal
Tokaji Furmint Lőcse dűlő 2013 (Béres Szőlőbirtok)
Keleméri, báránysült, kucsmagombás kukorica pürével, narancsos sült paradicsommal
Tokaji borecetes, csipkebogyó sorbet
Szent Tamás Furmint 2011 (Szent Tamás)
Korianderes szarvas gerinc, céklával és turbolya gyökérrel
Tokaji Szamorodni 2009 (Szepsy)
Sütőtökös sajttorta, körtés zöldborsó fagylalttal
Tokaji Aszú 6p 2003 (Patricius Borház) 

Tokaji Borbarátnők Kávék, kávé különlegessége: Pörkölte a Tokaj Kávépörkölő Manufaktúra Borbár a Tokaji Borbarátnők és a Mádi Kör boraiból .
A vacsorát Ruprecht László irányításával megvalósító éttermek:
Anyukám Mondta Étterem  Encs
Baricska Csárda Balatonfüred
Chianti Étterem Veszprém
Európa Group / Pannónia hajó/ Budapest
Gusteau Kulináris Élményműhely Mád
Ikon Étterem Debrecen
Jankovich Hotel Rácalmás
Kistücsök Étterem Balatonszemes
Macok Bisztró és Borbár Eger
Mandula Étterem Villány
Manga Gasztroműhely Etyek
Spaletta Kecskemét
Viator Apátsági Étterem és Borbár Pannonhalma
Walter Vendéglő Perbál

hat

 

XI. Jótékonysági Bál Előzetes

2015. február 14.-re tervezzük a  Tokaji Borbarátnők Társasága XI. Jótékonysági bálját, ahol a Borbarátnők, és a Mádi Kör boraihoz komponálja az ételeket a Stílusos Vidéki Éttermiség Ruprecht László mesterszakács vezetésével. bál meghívó

 

A Tokaji Borbarátnők 10. Jótékonysági bálját 2014. március 1-jén 19 órától tartottuk Mádon A Kúria rendezvénytermében.

kilnc „Nagyon örülünk annak, hogy a Tokaji Borbarátnők bálja ennyire népszerű, amit igazán bizonyít, hogy az idén már jó előre elfogytak a belépőjegyek – mondja Kulcsár Edit, a Társaság elnöke. „Fontos dolog ez, hiszen Társaságunk egyik küldetése ennek a csodálatos országrésznek, Tokaj-Hegyaljának népszerűsítése és kiváló boraink megismertetése idehaza és természetesen külföldön is.”

A Borbarátnők ezen törekvését segíti a bál két díszvendége is. Az Egyesült Államokból érkezett Kalifornia egyik legbefolyásosabb borszakértő újságírója, Pierce Carson, a Napa Valley Register főszerkesztője, míg a briteket Caroline Gilby, master of wine, nemzetközileg jegyzett borszaktekintély képviselte. Carson úr nem csak a bálon vett részt, hanem négy napot töltött a borvidéken, számos borászatba látogatott el, és megismerkedhetett a régió borászaival, kiváló boraival. A jótékonysági bál idei célja Szent Orbán ereklyéjének széles körben való megismertetése, a hozzá kötődő éves zarándoklat támogatása. Kevesen tudják, hogy a bor, a borászok, vincellérek és kádárok védőszentjének ereklyéje Tokaj-Hegyalján, Monokon található a római katolikus templomban. A Tokaji Borbarátnők kezdeményezésére és szervezésében tavaly első alkalommal egész Tokaj-Hegyalját „bejárta” a szent ereklye, községről-községre jártak, ahol papi áldással, énekkel, tánccal, jó borokkal várták a zarándokokat. A Borbarátnők most is azon fáradoznak, hogy ez az igazán különleges közösségi megmozdulás évről évre ismétlődő eseménnyé válhasson. A bál hangulatáról a Vivat Bacchus énekegyüttes művészei gondoskodtak.

Menü: – Birsalmás, sós macaron kacsamájhabbal – Grillezet kecskesajt édesköményes sült céklahabbal – Kiflimorzsában sült borjúláb zöld almával – Marinirozott fogasfilé, sült “kaláccsal” citrusos hollandival   kétféle petrezselyemmel – Tanyasi csirke duó, tárkonyos körtével, vargányaroyallal és zellerhabbal – Bárányfartő malacoldalassal, fehérkáposztaszósszal, korianderes sült céklákkal – Kelkáposztás zempléni szarvassült csicsókagracinnal   és római köményessülttökökkel – Fehércsokoládé-mousse verjus-vel, tokaji asszús fügelekvárral   és vaniliás sárgabarackfagylaltal A hatfogásos menü sort a Borbarátnők és a Mádi Kör boraihoz Jakabffy László és Ruprecht László komponálta a Stílusos Vidéki Éttermiség részvételével: Gusteau Kulináris Élményműhely, Mád Macok Bisztró és Borbár, Eger Walter vendéglő, Perbál Viator Apátsági Étterem és Borbár, Pannonhalma Chianti Étterem, Veszprém Baricska Csárda, Balatonfüred Manga Gasztroműhely, Etyek Ikon Étterem, Debrecen Mandula Étterem, Villány Oroszlános Borvendéglő és Borhotel, Tállya Primás Pince, Esztergom Cloid New Yorkban, Nyíregyháza

Tokaji Borbarátnők IX. bálja 2013. február 9.-én 19 órától a Mádi Kúria rendezvénytermében tartottuk.

9.bál

Jó társaságban persze soha nem volt hiány a Borbarátnők jótékonysági báljainak 9 éves történetében, most viszont tényleg jó szélesre nyitották kapuikat. A Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület tagjai és a 2012-es év „Év Bortermelője” szintén Mádhoz kötődik – Áts Károly személyében. Ez adta az apropos-t ahhoz, hogy ebben az évben ne a szokásos szűkebb körben, hanem a helyi termelőkkel kiegészülve szervezzék meg a bált. A Mádi Kúria konferencia központjában gyülekeztek a vendégek.

Már a köszöntő falatkáknál kiderült, hogy ezen az estén érdemes lesz a kulináris oldalra is erősen koncentrálni. A fogadó ital a Demetervin Pincészet Délceg (száraz furmint házasítás) 2011-es bora volt. Élénk, lendületes de nem súlytalan bor, kitűnő indítás. Ízelítő a falatkákból: Sós tölcsérbe töltött liba rilette, kecskesajt krémmel Kacsamájjal töltött kosárka, birsalmával Bükki hegyi sajtra tálalt csicsókás zsendice, mangalica sonkával Padlizsánkrém, házi pirítóssal. A valódi kezdést Tatárka József Mád polgármesterének megnyitója jelentette. Utána következett a borbarát hölgyek viselet kiállításhoz kapcsolódó bemutatója. Papp Endre felvezetése után a kevésbé szégyellős borbarátnők – Béres Klára, Majer Otília Hampel Katalin ruháját viselte, Bárdos Sarolta és Kubus Vali Szalai Zsuzsanna a Tokaji Borbarátnők tervezőjének báli ruháját mutatta be, Árvay Jánosné és Kulcsár Edit Gistl Anna alkotását, dr. Gősi Árvay Angelika Georgina Emese (leendő új tag a társaságban) Tankó Judit ruhájában mutatkozott be. Papp Endre következő bemutatottja maga Tankó Judit Munkácsy-díjas öltözéktervező iparművész volt. A rövid, ámbár izgalmas divatbemutatót követően Kulcsár Edit nyitotta meg a bált, a jelen lévő borbarátnőkkel együtt. Már semmi nem tartóztathatta fel a következő hideg előételt. Tiszai harcsa körözött, enyhén füstölt süllő pástétommal és uborka salátával. A hozzá kínált borok: Istenhegy Furmint 2010 (Árvay Családi Pincészet) és Barakonyi Furmint 2011 (Tokaj Nobilis Szőlőbirtok). A felvezető Délceget Demeter Endre, a harcsa körözötthöz kínált két bort pedig Árvay Angelika és Bárdos Saci mutatta be. Mindkét bor elég erőteljes karakter volt ahhoz, hogy a hal izgalmas ízeit elkísérje. A meleg előétel: korianderes libamájkolbász parajfőzelékkel, zempléni vargányával. A hozzá kínált bor: Perce Furmint 2011 (Szt. Tamás Szőlőbirtok és Pincészet). Ifj. Szepsy István mutatta be a bort, melyet többen a bál előtt már kóstolták, a budapesti nagy Furmint Február kóstolón. Nagytestű, koncentrált és komplex bor, a hordós érlelés még érezhető ízeiben de már most komoly reményekre jogosít. Nem maradhatott ki a tánc sem: a Csillagszemű táncegyüttes fiataljainak bemutatója következett. Valójában a Borbarátnők gyermekei lassan kinövik a Csillagszeműt, de nem véletlen, ha mindenki örömmel várja őket. Jól esik tiszta tekintető, lelkes fiatalt látni.

Ünnepélyes pillanat következett: a Háznagy bemutatta és méltatta az Év Bortermelőjét, Áts Károlyt. Szokásos szerény modorában vette a köszöntést, de hozott magával bort is: Szt. Tamás Furmint 2011 (Royal Tokaji Borászati Zrt.). Fiatal, igen lendületes tétel, az évjárathoz képest komoly savszerkezettel. A főételhez kínált másik bor a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Lőcse Furmint 2008 bora volt. Ezt Béres Klári mutatta be. Az első főétel: Bodrogkeresztúri kacsamell, gesztenyés sütőtökpürével és encsi mini “süteménnyel”. Pihentető fogásként Papp Endre Háznagy Verjus sorbet-t konferált fel, a Szt. Tamás Szőlőbirtok és Pincészet verjus-jéből. Demeter Zoltán már készített verjut korábban, komoly lehetőség rejlik ebben a finom kis „fűszer”-ben. Hercegh Flóra műsora következett – jól is tett egy kis lazítás, mielőtt a második főfogás megérkezett.

Lassan párolt zempléni vaddisznónyak, mangalica császárral, fehér káposztás zöldségekkel és céklahabbal. Mellé Úrágya Furmint 2011 (Szepsy Pincészet) és Betsek Furmint 2009 (Orosz Gábor) került sorra, a termelők bemutatásával. Az Úrágya szokásos – a szepsy furmintok között Ekkor jött el az ideje annak is, hogy a Háznagy (Papp Endre) a Mádi Kört és a korábbi hegyaljai Év Bortermelőit is méltassa, bár valójában Árvay János és Szepsy István nem sok bemutatást kíván, mindkettőjük munkássága ismert és elismert a borkedvelők körében. Vége felé közeledett az étkezés – nem a bál maga – így jöhetett St. Martin és a desszert is. Tokaji kék-sajtos vargabéles puding, házi barack fagylalttal – hozzá Tokaji Aszú 6 p. 2006 (Gróf Degenfeld Szőlőbirtok) kínáltatott. Az est végén derült fény arra, hogy ezúttal nem egy chef kezét és ízlését dicsérhettük, hanem Ruprecht László vezetésével egy komoly csapat végezte a munkát ezen az estén. Nagy Krisztián Chef és Martonosi Zsolt étterem vezető mellet a Walter Étteremből Sovák Zoltán Chef és Tatai Márk felszolgáló, az egri Imola Udvarházból Czetner Attila Chef és Szeredi Tamás és Végh Balázs felszolgálók, a Rosinante Étteremből Gál Zsolt Chef, a Manga Ízműhelyből Ruprecht László, Hernyák Tomi és Szabó Dorka, Pannonhalmáról a Viator Étteremből Gyurik Gábor Chef és Takács Gábor Étterem vezető. A mádiak is besegítettek a Gusteau Kulináris Élményműhelyből Horváth Gábor Chef és Szemán Ágnes felszolgáló segített a Mádi Kúria csapatával. Az est „karmestere Dudás Szilárd volt, de az encsi Anyukám Mondta Étteremből az est sikerén dolgozott Dudás Szabolcs  Chef  is. A komoly köszönő szavak és a Borkollégium ajándék könyvei jó helyre kerültek: ezen az estén tényleg nagyon komoly szakmai munka folyt, szépen összeállított menüsor, kifogástalan kivitelezés jellemezte. Valójában nem maradt más hátra, mint hogy Papp Endre bemutassa az LKBEAT zenekart.

A VIII. Jótékonysági Bálról 2012 február 11.én 19 órától tartottuk a Mádi Kúria rendezvénytermében.

8.bálo

A Tokaji Borbarátnők Társasága azért jött létre, hogy segítsen a Tokaji bor méltó régi nagy hírét visszaállítani, valamint, hogy népszerűsítsék a kulturált borfogyasztást. A VIII. Jótékonysági Bálon, a Mádi Kúria rendezvénytermébe, a boraikhoz a magyar konyha nagyjait hívták: Anyukám Mondta Étterem – Encs, Chianti Étterem – Veszprém, Gusteau Élményműhely – Mád, Imola Udvarház – Eger, Mandula Étterem – Villány, Walter Étterem – Perbál. Az összefogást az is bizonyította, hogy nem csak a borbarátnők saját borait kínálták a kulináris különlegességekhez, hanem a Mádi Kör borászainak legkiválóbb dűlős borait is. A borvacsora sikeréhez hozzájárult St. Martin, csodálatos játékával, aki nem először volt partnere a borbarátnőknek. Ez alkalommal a Bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskolát támogatták, melynek néptáncos növendékei fáradtságot nem kímélve, kedves-, a népi hagyományokat gyermekszemmel látó, műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

Tokaji Borbarátnők VII. bálja 2011. február 26.-án 19 óra Tokaji Kulturális és Konferenciaközpont

OLYMPUS DIGITAL CAMERA 7.bálokk

Mivel a februárt kikiáltották a furmint havának, erről is több szakmai előadást hallhattunk. Az is elhangzott, hogy ez a divatos bor idén ünnepli 400adik születésnapját. Pálffy István, a Híradó egykori szerkesztője, országgyűlési képviselő,  előadásában önmagához híven arra hívta fel a figyelmet, hogy hogyan segíthetnek önmagukon a borászok, ha okosan használják a médiát. Számos hozzászólást váltottak ki a következő előadók szavai is a kiváló témaválasztás miatt. Szepsy István és Árvay Angelika (aki Mészáros Gabriella borakadémikus szavait tolmácsolta) pedig már teljesen ráhangolták a majdnem 100 résztvevőt szívből jövő, eredeti előadásukkal a 9 borból álló Furmint borkóstolóra. A borbarátnők másik, nem titkolt szándéka a konferenciával az volt, hogy az ide érkező bálozni vágyó vendégek ne csak a vacsora keretin belül kóstolják a boraikat. Akik pénteken részt vettek a konferencián , alternatív programként szombat délelőtt dűlő látogatásra mehettek a Disznókő Borászatba.  Így tette ezt Giefing úr a Fertő Világörökségből, aki évek óta látogat a vidékünkre, de még mindig nem tud betelni a tokaji borok íz világával. A szombat esti nagy durranás a Tokaji Kulturális Konferencia Központban kapott helyet, mint már 7 éve, hagyományosan. A jótékonysági bál célja nem az , hogy a drága belépő árát elfogyasszák a vendégek. A  költségek után megmaradó összeg mindig jótékony célra kerül, minden évben egy iskola vagy művészeti intézmény javára. Megtisztelte a rendezvény sorozatot Demeter Ervin kormánymegbízott, aki hegyaljai lakosnak számít és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen a borvidék iránt. Az idén a sötét havas estében a bejáratnál egy régi konyha elevenedett meg a vendégek szeme előtt, egy óriási kemencében pedig tűz lobogott, a régi tálalón sok gyertya világított. A beljebbtérők  Szent Tamás Tokaji pezsgőt kaptak a kezükbe fatüzelésű kemencébe sült finomságokkal. A konferencia termet most is Vadászi Katalin tokaji virágkötő öltöztette fel, így az bordó orchideák illata elvarázsolta a belépőket, és érezték a harmóniát a bálterem berendezéseivel. A konferanszié Papp Endre, aki hűséges híve a borbarátnőknek, Kulcsár Edit elnök asszonyt kérte fel a bál megnyitására.

A zöldfűszeres bodrogi harcsatartár és pácolt fürjtojás elfogyasztása után Hampel Katalin divattervező népi ruháiból tartottak gyertyás divatbemutatót a házigazdák a Miskolci Gráciák segítségével ( Pelczné dr. Gál Ildikó és Dr. Sallai Zsuzsa). Mindenkinek ízlett a tárkonyos burgonya krémleves fonyi bárányragu levessel kombinálva, és a Bodrogkersztúri rózsaszín kacsamell almás savanyú káposztával, köményes céklával. Amíg a divatbemutató többi elemére készültek, Török Tilla népdalénekes szórakoztatta a 118 fős vendégsereget. Mindenkit lenyűgöztek az elkövetkezendő  ruhaköltemények , melyeket Hampel Kati 3 kategóriába osztott be: fekete fehér, piros fekete, estélyi ruha. Nem csak a hölgyek, hanem kísérőik is ámulattal követték a varázslatos kollekciót és azt gondolták “biztos, hogy kell nekem egy ilyen” vagy ” én ilyenben hozom jövőre a feleségem”. A rögtönzött manökenek megkönnyebbülve ülhettek az asztalhoz és nyugtázták, hogy most már elfogyaszthatják a kiérdemelt desszertet, a birsalmás rétest, szegfűszeges méz fagylalttal és 6 puttonyos Patrícius aszúval.  Aki a vacsoránál kóstolt 6 borral nem érte be, felfáradt az emeleti borbárba és további 13-ból válogathatott kedvére. A férfiak esetenként egy szivar és jó barátok társaságában borozgattak ,mint egy úri kaszinóban és folytathatták a vitát hazánk sorskérdéseiről, és a borvidék jövőjéről. A résztvevők hajnal háromig ropták a Madarak együttes zenéjére a táncot.

Tokaji Borbarátnők VI. bálja Tokaj Kulturális és Konferencia Központ 2010

6.

A szervezők lázas igyekezettel készültek a régió legrangosabb báljára, ahol a bornak passzolnia kellett az itallal, a felszolgálók tömkelege, szinte egyszerre szolgálta ki a 105 bálozót, akik a borvidékről és főleg Budapestről érkeztek, és mindehhez a kulturális rendezvényeknek is illeszkedni kellett. A Kulturális Konferencia Központban mindennek a tokaji borról kellett szólnia beleértve a virágdíszítéseket. A jótékonysági bál bevételét a borbarátnők, az idén a Mezőzombori Általános Iskolának ajánlották fel.

Fogadó: Érlelt sonka vörösboros almapürével Borjúcomb tonhalas krémmel Gyömbéres-zöldcurrys vajhal La Perla Frizzante 2008 habzó bor – Demetervin

Hideg előétel Szarvasgombás érlelt szürke marha bélszín uborkás tapenáde-val és bazsalikomos zöldsalátával Tokaj Kikelet Pince Tokaji Furmint 2007.

Leves Csicsóka – édesburgonya – angolzeller krémleves vaníliás libamáj érmével Patrícius Borház Kft. Tokaji Furmint 2007. Bendecz dűlő

Meleg előétel “Tokaji” jércecomb rolád furmintszószban, karalábés burgonyapürével Béres Szőlőbirtok és Pincészet Lőcse Furmint 2007.

Főétel: Borjúpofa vargányás szószban, Puy-i lencseraguval vajban sült sárga és fehér puliszkával Szepsy István Pincészete Tokaji Furmint 2007. Urbán dűlő

Desszert Tejfölös omlós fánk exotic saláta és joghurt krémmel Desszertvariáció Mihályi Lászlótól és Hercegh Zoltántól Orosz Gábor Tokaji Aszú 6 puttonyos 2000.

A desszert és a hozzá dukáló 6 puttonyos 2000-es aszú elfogyasztása után Papp Endre bemutatta a séfeket, akik erre az estére a borászok mellé megteremtették a csodát: Hercegh Zoltán, Mógor Attila-67 Étterem Székesfehérvár, Cetner Attila-Imola Udvarház Eger, Bujdosó Barnabás-Stand Bisztró Budapest, Takács Gábor-Andrássy Kúria, Németh László-67 Étterem Székesfehérvár, Mihályi László-Európa bajnok cukrász Desszertszalon Budapest A Borbárt a Tokaj Renessaince a Tokaji Nagyborok Egyesülete szervezte. A Sajtbár T. Nagy Tamás sajtjaiból került összeállításra. Csathó Pál grafikusművész A szőlő és a bor dicsőítése című kiállítása a karzaton megtekinthető. Az est során a Bakos Stúdió – Bakos Zoltán, a borvidékek fotósa képeiből tekinthetnek meg összeállítást. A vendégek szórakoztatásáról az Allegra női vonósnégyes és az Albatros zenekar gondoskodott

Tokaji Borbarátnők bálja 2009.

bál52009. február 14-én a Tokaji Borbarátnők Társasága megrendezte 5. hagyományos jótékonysági bálját Tokajban. A bál helyszíne: Tokaji Kulturális és Konferenciaközpont, Tokaj.

Tokaji borbarátnők ismét sok barátot szereztek

A Tokaji Borbarátnők hagyományos bálját, február 14-én – Valentin napján – szervezték Tokajban, a Kulturális és Konferencia Központban.

Immáron az ötödik rendezvény, túl a jótékonyságon, a Tokaji Borok helyben történő megismertetését szolgálja, a művészetek és a kulináris élvezetek egybekapcsolásával. A Tokaj-hegyaljai borászokon és a hozzájuk tartozó Borbarátnőkön kívül az ország szinte minden tájáról érkeztek vendégek, főleg Budapestről, akik a zord időjárás ellenére – mintegy Valentin napi ajándékként kedveskedtek szeretteiknek e rendkívüli eseménnyel. A bál díszvendégei, Dr. Ódor Ferenc, Demeter Ervin országgyűlési képviselők, Harald Weisz Ruszt Szabad Város Polgármestere és Mathiás Szőke Ruszt Szabad Város Jegyzője (Ausztria) volt. A bált rendező Tokaji Borbarátnők – élén Kulcsár Edittel, Béres Klárával és Májer Jánosné Arday Otiliával – és természetesen a Gróf Degenfeld Palotával és a Kastélyszállóval közösen nem egy „tucat bálban” gondolkodtak, hanem olyan élményt kívántak nyújtani a vendégeiknek, amely elkápráztatja őket, ezért számos olyan elem is bekerült az eseménysorozatba, amely mindenképpen arra hivatott, hogy bizonyítsa, hogy a Tokaj-hegyaljai világörökség méltó a nemzetközi és hazai elismerésre. A bálon, számos szponzor mellett, a Toyota is kitett magáért, mert a vendégeket a rendezvénykezdetekor és a bál végén – térítés nélkül – fuvarozták a szálláshelyeikre, így mindenki a zéró tolarencia ellenére élvezhette a felejthetetlen tokaji borokat, de aki esetleg pálinka kóstolóra adta a fejét, nem kellett tartani a rend, rendíthetetlen őreitől. A bál vendégei – rendhagyó módon – ezúttal a felkínált pezsgős poharakkal a kezükben La Perla Friccante 2008-as habzó borral /Demetervin/ a kezükben tekinthették meg Hegyalja ékkövét, a múlt esztendő augusztus 30-án átadott Paulay Ede színházat. A létesítményvezető, Dévald István igazgató, szólt a színház sikeréről, büszkén szolgált adatokkal is, ami elkápráztatta a közönséget, a habzó bor mellett, a gyönyörűen megkonstruált színházzal, amely az eltel 6-7 hónapban több mint 10.000 embert fogadott, színes és rangos darabokkal. S közben a színház gyönyörű üveg és gránit lépcsőjéről – minden felkonferálás nélkül – felhangzottak a Vivát Bacchus Énekegyüttes rövid, a bálra ráhangoló dalai, feledtetve a vendégekkel az utazás fáradalmait. Thália templomának megtekintése után a vendégek újabb ámulatba estek, mert a Kulturális Konferencia Központba lépők túl azon, hogy számos ínyencségeket megkóstolhattak, s némi welcome-drinket is magukhoz vehettek az előtérben, feltárulkozott számukra a minden elképzelést felülmúló, óriási bálterem a virágözönnel és bódító orchidea illattal. Papp Endre konferanszié pontban 19.30-kor köszöntötte a helyüket elfoglaló vendégeket, akik szám szerint 103-n foglalhattak helyet, a pazarul feldíszített asztaloknál. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy az idén ötödik alkalommal rendezik meg a lelkes Tokaji Borbarátnők a borvidék értékeire fokuszáló báljukat. Mint mondta – olyan hagyományt teremtve ezzel, hogy a fanyalgók is magukba szállhatnak, majd felkonferálta Kulcsár Editet, a Tokaji Borbarátnők Egyesületének elnökét, hogy ossza meg a közönséggel nyitó gondolatait. Elnök asszony, aki mindenekelőtt köszöntötte a megjelenteket, örömmel állapította meg, hogy bál megérhette az ötödik alkalmat és vendégek töretlen érdeklődése, arra az elhatározásra juttatta az egyesület tagságát, hogy jó ügyet szolgálnak. A bálokon és egyéb, széleskörű rendezvényeiken olyan borokat és azok alkotóit ismertettetik meg a nagyközönséggel, akik teljesítményük alapján ezt megérdemlik. S mindemellett felhívják a figyelmet az egyéb értékteremtésre és jótékonyságra is. Ezúttal Tankó Judit képzőművész ruhakölteményeit mutatták be a karzaton, amire kiemelten felhívta a közönség figyelmét, majd jelezte, hogy a bál tombola bevételeiből pedig a Tokaji Művészeti Alapiskolát kívánják megsegíteni. Bejelentette, hogy ezúttal a Gróf Degenfeld Palota és Kastélyszálló kiváló ételeit fogyaszthatják a vendégek. Végezetül minden kedves vendégének kellemes szórakozást kívánt. Kulcsár Edit, Májer Jánost, Tokaj város polgármesterét kérte fel, hogy nyissa meg a Borbarátnők ötödik alkalommal megrendezett bálját. Májer János, aki az Osztrák-Magyar Monarchia egyenruhájában jelent meg a beszéde erejéig, köszöntötte a megjelenteket, s elmondta, hogy azt kívánja, hogy hasonlóan a Füredi Anna bálhoz, a Tokaji Borbarátnők bálja hasonló esemény legyen Hegyalján, s tradícióban és pompájában is közelítse azt meg. Majd magyarázatot adott arra, hogy miért a Monarchia egyenruháját öltötte fel. Elmondta, hogy a jelmezzel is szeretné jelezni, hogy jó lenne, ha Magyarország újra a Boldog Békeidők kiegyensúlyozott politikai és gazdasági helyzetére emlékeztetne, amikor is Mátyás király uralkodását követően, a Monarchia alatti időben került Magyarország ismét Európa középhatalmai közé, s előtte soha nem látott fejlődésen ment keresztül, abban a korban. Ha akkor képesek voltunk az 1848-49 katarzisa után felállni, akkor most sem elképzelhetetlen. Egy dolog kell hozzá, hogy a magyarok Magyarországot ne lakóhelyüknek, hanem hazájuknak tekintsék, őrizzék és ápolják történelmüket és művészetüket, legyenek büszkék az eredményeikre és az értékeikre. Ilyen érték a Tokaj-hegyalja és a Tokaji bor. Azt nem engedheti a magyar társadalom néhány személye, hogy átmenetileg, partikuláris érdekének alárendelje a borvidéket. S nem kertelve, megjegyezte az a Hegyaljára tervezett erőmű ügyére gondol. Ma a hölgyek vették a kezükbe a hatalmat – mondta, amikor is a bál megszervezésével nem politikai üzenetet küldenek az országnak, hanem egy érces kiállást a borvidék értékeinek megőrzése érdekében. Szokták mondani, hogy a hölgyek a gyengébb nemhez tartoznak, de elszántságuk, honanyai elkötelezettségük felülmúlja számos politikus erejét. Majd a polgármester szólt a bál jelentőségéről, s arról, hogy a magyar társadalom önmagába fordult, ezért szükség van a középosztály felé jelezni, hogy nem csak depresszív magatartással, hanem a jövőben bizakodó társadalommal lehet túl lenni az most hazánkat sújtó eseményeken. S mint a történelem során annyiszor, a hölgyek pozitívan befolyásolták az ország sorsát. Ma a Borbarátnők kísérlik ezt meg Hegyalján és az egész országban, hiszen a vendégek nem csak Tokaj-hegyaljáról verbuválódtak. A nemzeti összetartozás nem jelentheti a politikai pártok összeborulását, de jelenti, hogy a bajban a magyar középosztálynak súlyos felelőssége van. Az ideológiai nézetektől függetlenül – hiszen ma sem tudjuk a megjelentek között, hogy ki milyen nézetek vall – a középosztály talpon maradásának politikáját kell erősíteni. De úgy nem lehet a középosztályra számítani, mely a társadalom eltartó erejének az oszlopa, hogy ennek az osztálynak minden nap, baseball ütővel verik a gerincét. Hölgyeim és Uraim! – folytatta a szónok, a Tokaji Borbarátnők óriási energiát fektettek a bál megszervezésébe, hogy azzal minden vendég kényes igényét kielégítsék. Szinte misztikusan vezérelve egy küldetést teljesítenek, s bár csak egy pici csavarjai a nemzetmentő politikának, de mégis gigászi munkát végeznek, mert jó példával állnak elő a nemzet nagyjai számára. Ezúton mondok köszönetet – mondta – főleg a szervezőknek, de az egyesület valamennyi tagjának. S, a tisztelt jelenlévőknek, akik tudták, hogy hova jöttek és miért jöttek. Hiszen jelenlétükkel tüntetőleg lépnek a nemzeti örökség megmentése mellett, amelyet a hatóságok, törvények mögé rejtőzködve magára hagytak. Végezetül Májer János az ország minden pontjáról érkező vendégeknek kellemes tokaji tartózkodást, és további barátságok szövödését kívánta. Ezzel a Tokaji Borbarátnők ötödik alkalommal megrendezett bálját megnyitom – mondta városvezető. A megnyitót követően egy palotás bemutatásával kedveskedtek a szervezők a nagyérdeműnek, amely a bál hangulatához szinte elengedhetetlen volt. Míg a vendégek a felülmúlhatatlan előételt fogyasztották, a Vivát Bacchus Énekegyüttes újabb élményt nyújtó műsorba kezdett, mindenki örömére. S, közben a derültségre okot adó előadás alatt, mindenki kortyolhatta a Béres Szőlő-birtok 2007-es évjáratú Hárslevelűjét, amelyet Béres Klára mutatott be. A program során a Tokaji Művészeti Alapiskola növendékei is bemutatkozhattak, s fiatal koruk ellenére, olyan színvonalas műsort játszottak, főleg népi táncokat, hogy senkiben sem merült fel, hogy a tombolabevételek jövedelme Őket illeti. Közben a vendégek nem maradtak nedű nélkül, hiszen Prácser Hajnalka tett róla, hogy megismerhessék, az Erzsébet pince 2006-os Tokaji Furmintját. A leves fogyasztása alatt, sem unatkozott a nagyérdemű, hiszen a Papp Endre bejelentette, hogy a Borbarátnők nagy fába vágták a fejszéjüket, első alkalommal, a múlt esztendő őszén, nyílt novella pályázatot hirdettek, „Tokaj Hegyalja számomra…” címmel, amelynek fő mondanivalójának a Tokaji Bor dicséretét és a borral kapcsolatos népi hagyományok felelevenítését fogalmazták meg. A vártnál több pályázat érkezett- mondta Májer Jánosné Arday Otilia, összesen tizenhét, amelyeket szakavatott zsűri bírált el. A Borbarátnők Antall Istvánt, a Tokaji Írótábor kurátorát, a Magyar Rádió Irodalmi Főszerkesztőjét kérték fel a bírálat nemes, de terhes feladatának az elvégzésére. A pályázatott a főszerkesztő úr ajánlására, a nyíregyházi illetőségű, Csabai László nyerte meg, Hegyaljai zsáner című remekművével, s a velejáró díjat Májer Jánosné Arday Otilia Borbarátnő nyújtotta át a számára a közönségség vastapsa kíséretében. A díj két személyre szóló 8 boros borkóstolás 2 fő részére, a Béres birtokon. Az nyertes szerző is szót kapott, aki meghatottsággal fogadta el a fődíjat, és arról beszélt, hogy mennyire híve a Tokaji Bornak, és mögötte rejlő évszázados kultúrának. A főétel felszolgálásánál a Vivát Bacchus főműsora következett, amely a bál művészetpártoló filozófiájára tette fel a koronát. A pécsi fiúk a prózai blokkban elújságolták, hogy Tokaj kedvéért, egy ugyanerre a napra tervezett produkciót mondtak le, hogy hódolhassanak a Tokaji bornak. A műsoruk minden várakozást felülmúlt, nem véletlen, hogy a közönség kétszer is visszatapsolta Őket, akik állták a sarat, mert két ráadással honorálták a közönség elragadtatását. Szepsy István Tokaj-hegyalja legkiemelkedőbb borásza szolgáltatta a bort a főételhez, méghozzá Szent Tamás dűlőben 1946-ban telepített szőlőtőkékről szüretelt, Furmintot, 2006-os évjárattal. A borászok doaenje beszélt a dűlő-szelekcióról, az értékekről, a hegyaljai borászok egységes fellépésének szükségességéről, s magáról a borkultúráról, amely egyetemes emberei érték. Végezetül, a vacsora folyamot Papp Endre tovább szőtte a desszert felkonferálásával, amelyhez 1999-es 6 puttonyos Tokaji Aszú, dukált, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokról. A desszertnél már a Polip Music Band vette át a szerepet, s a kiváló akusztikájú teremben először a bátrabbak kezdtek táncolni a népszerű melódiákra, míg mások az előtérben különleges sajtféleségekkel, míg az emeleti büfében, a legkiválóbb hazai pálinkacsodákkal ismerkedhettek. Éjfélre azonban a tombolahúzás összeterelte a vendégeket az étteremmé átvedlett konferencia terembe. Összesen 31 tombola tárgyat ajánlattok fel a cégek és magánemberek, amelyre 320 tombolát vásároltak a szerencsét megkísértők. A feszült izgalom, sok embernek okozott nem várt szerencsét és boldogságot. S végül a tombolahúzást követően, a felszabadult hangulatban elkezdődött a tánc, amely összességében 03.00 óráig tartott. A vidám vendégek a felfokozott hangulatban – kivétel nélkül – elégedettségüknek adtak hangot, amikor elbúcsúztak a házigazdáktól, s nem győzték hangsúlyozni, hogy jövőre már szélesebb körű társasággal érkeznek. Tokaj város február 14-én mindenkinek beégett a szívébe, amit a Tokaji Borbarátnők tápláltak a bálozókba. Hegyalja köszönti a Tokaji Borbarátnőket, s soha nem feledi a marketing terén nyújtott emlékezetes tevékenységüket. Köszönet a borászatoknak, a szponzoroknak, a Gróf Degenfeld Palota vezetésének és dolgozóinak, a Kulturális és Konferencia Központ vezetőjének és munkatársainak, s mindazoknak, akik e ragos társadalmi esemény szervezői voltak.

Májer János Tokaj Polgármestere

 

Tokaji Borbarátnők bálja 2007.

Idén 110 vendég érkezett a Tokaji Borbarátnők immár hagyományossá vált báljára, amelyet ezúttal a tokaji Kulturális és Konferencia Központ adott otthont. A jótékonysági bál bevételéből ez alkalommal az Erdőbényei Szent István Általános Iskolát támogatják. A bál üzenete ezúttal a Tájak és Birtokok volt, amely mottót Bakos Zoltán fotóművész 20 ezer darabos gyűjteményéből rendezett virtuális vetítés tett érzékletessé. A társrendezvényeként a művész fotóiból kiállítást rendeztek a Városi Konferencia és Hangverseny Központban. A tárlatot Szepsy István nyitotta meg. A bálon Májer János Tokaj város polgármestere köszöntötte a vendégeket. A polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a bál nem csak Tokaj város egyik kiemelkedő rendezvénye, hanem az egész hegyaljai borvidéké is. Mint mondta “a borvidék olyan értékek birtokában van, amely mellet sokszor rácsodálkozás nélkül elhaladunk”. Az évszázados borkultúra, a hozzá fűződő népi mesterségek, az irodalom, s a művészetek, mind együtt alkotják azt a kiemelkedő értékhalmazt, amely hazai kultúránk büszkén féltett kincsei közé tartoznak. A Borbarátnők Hegyalján missziót töltenek be, mert jelenlétükkel és munkásságukkal arra törekednek – mint általában a nők a családban – hogy a magas minőséget és az összetartást biztosítsák – fejezte be megnyitóját Tokaj város polgármestere. Az ételkülönlegességeket az Egri Reform Séf Klub tagjai komponálták a tokaji és a díszvendégként részvevő ménesi borokhoz. Az étkeket és borokat felkonferáló Papp Endre nagyszerű helyismerettel bírta szóra a borásznőket és borászokat. Bemutatkozott a Csodaköszörű néptáncegyüttes Erdőbényéről, majd a Madarak Emerton-díjas és Arany-Nyíl díjas zenekar szórakoztatta a jelenlévőket. A bált első alkalommal Tokajban rendezték meg három évvel ezelőtt a Gróf Dégenfeld palotában, majd 2005-ben Tarcalon a Gróf Dégenfeld Kastélyszállóban, 2006-ban pedig Budapesten.

 

Tokaji Borbarátnők bálja 2006

Elérkezett a báli szezon, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egymást követik az elegánsabbnál elegánsabb rendezvények. A Tokaji Borbarátnők Társasága február 18-án este 7 órakor a Vajdahunyad várában tartja hagyományos, vacsorával, műsorral és természetesen páratlan borokkal csábító bálját.

Immár harmadik alkalommal rendez bált a Tokaji Borbarátnők Társasága. A helyszín ezúttal Budapest, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete a Vajdahunyad várában. Itt adnak randevút egymásnak a tokaji borok szerelmesei február 18-án, szombaton este 7 órától. A híres borokhoz nemcsak a rendezvény helyszíne, de az ötfogásos menü is méltó lesz: többek között kecsketúrós szarvassonka-batyu, pisztrángtölcsér, tokaji furmint borleves, grillezett tokaji libamáj és császárgomba mártásos töltött borjúuszály szerepel az este gasztronómiai különlegességei között. A vacsorát Kalla Kálmán, a Gundel étterem séfje állítja össze. Természetesen minden fogást a vele leginkább harmonizáló tokaji borral szolgának fel, és lesz külön sajt- és borbár is. A bál borai között az aszúk széles repertoárját találjuk: megkóstolhatjuk többek között Szepsy István, Orosz Gábor, a Royal-Tokaj és a Degenfeld borait. Feltétlenül említést érdemel a 2003-as Mandolás Furmint az Oremus Pincészettől és a Borbarátnők 2004-beli bora, a 2003-as késői szüretből származó Tokaji Hárslevelű a Béres Pincészettől. A borbarátnők között a szakma jeles képviselőivel valamint kiváló borászok családjainak hölgytagjaival találkozhatunk. A társaság tagja többek között Árvay János felesége és lánya, Degenfeld Mária, a Degenfeld szőlőbirtok tulajdonosa, valamint Szepsy István hitvese és két lánya is, akik természetesen ott lesznek a bálozók között. A vendégek szórakoztatásáról a Csillagszeműek tánccsoport, Berecz András mesemondó, Szűcs István zongorista és a Marsall Zenekar fog gondoskodni. A báli belépő fejenként 25 ezer forintba kerül. A Tokaji Borbarátnők Társasága a tokaji borok hazai és nemzetközi hírnevének öregbítésére jött létre 2003 decemberében. A társaság a Mádon tartott híres Tokaji Bálok hagyományát kívánja tovább vinni. Első jótékonysági rendezvényük a Gróf Degenfeld Palotában valósult meg: akkor az 1870-es évek báli menüsorai alapján régmúlt idők nemes ízeit idézték fel, valamint szellemi táplálékként az 1876-os Tokaji Albumból olvastak fel részleteket művészek. Második báljukat a tarcali Degenfeld Kastélyban rendezték. A társaság olyan hölgyekből áll, akik megszállottan rajonganak Tokajért, a tokaji borokért, a szőlőért, a pincék hűséért. Többek között pincészetek tulajdonosai, női borászok, borászfeleségek, akik népszerűsíteni kívánják a kulturált borfogyasztás szokásait. Céljuk, hogy egyre többeknek váljon szenvedélyévé a tokaji, a magyar bor.

Molnár Eszter, Deluxe Magazin, 2006. február 3.

Hozzászólások lezárva.