Demokrata cikk a közösség erejéről!

A közösség ereje 

Egy szép furmint ma már szinte trendinek számít a városi fiatalok körében is, és ez jól van így. Ez szédítő sikertörténet, hiszen mindezt komoly marketing-ráfordítás nélkül, pusztán az itt alkotó baráti és szakmai közösség tehetségére és hitére alapozva jutottunk el ide. Nem csak a múltra, hanem a jelenre is büszkék lehetünk itt Tokaj-Hegyalján – mondta a Demokratának Demeter Endre szőlész, borász, a DemeterVin pincészet mindenese.

– Hogy lesz egy pesti születésű fiatalemberből elkötelezett hegyaljai bortermelő?

– Alföldi, hajdúsági és békési gyökerekkel rendelkező család vagyunk, minden ősöm foglalkozott földműveléssel. Ugyanakkor én második generációs borász vagyok édesapám után. Ő Szepsy Istvánnal ápolt barátsága nyomán vett szőlőterületet Mádon az 1990-es évek végén, afféle hobbiborászatként kezdtük. Azután dinamikus, szerves fejlődés vette kezdetét. Családi pincészet vagyunk, tíz hektáron gazdálkodunk. Ez Hegyalján középbirtoknak számít, de csekély palackszámmal dolgozunk, a mennyiségi szemlélettel szemben ugyanis a terméskorlátozást és ez által a minőséget tartjuk szem előtt.

– Milyen borfilozófiát vallanak magukénak?

– A bor spirituális tartalmat is hordozó ital, miként azt a Biblia vonatkozó jelképrendszere is mutatja. A mi kultúránkban a bor szolgálja azt az egészséges tudatmódosulást, amit Hamvas Béla a valódi éberség állapotának nevez, hangsúlyozva, hogy a mámort és a kábulatot véletlenül sem szabad összekeverni. Őseink szakrális életében is kitüntetett szerepe volt a bornak, ezt bizonyítja, hogy egész Európában egyedül nekünk van saját szavunk rá, minden más nép a görög onios szó valamely átalakult változatával jelöli. A híres nagyszentmiklósi kincs egyik ivóedényén turulábrázolás látható, ilyen összefüggésben mitikus madarunk a felvilág és a mi világunk közti összekötőként jelenik meg. Ebből az következik, hogy ha az ember bort készít, a legszükségesebb technológiai beavatkozásoktól eltekintve hagyni kell, hogy a bor saját útját járja, kiteljesítse magát. Ennek megfelelően a szőlő szeretete, a vele való egyensúlyban élés alapelv nálunk, ez hozzátartozik a hagyományok feltétlen tiszteletéhez, miként az is, hogy az itt őshonos furminttal és hárslevelűvel szeretnénk kifejezni a vidék sajátosságait. A szőlőt nem szabad megerőszakolni, a növényvédelemben csak természetes szereket használunk, főként rezet és ként. Hiszek abban, hogy jó alapanyagot csak egy egyensúlyban lévő, boldog ültetvény tud adni. 10 hektáron gazdálkodunk, területeink 40 százaléka bakművelésű, mivel annyira meredek vagy köves, hogy lehetetlen géppel gondozni. Néhány területet lóval tudunk szántani, szóval szinte manufakturális módon dolgozunk. Hiszünk benne, hogy megéri az időt és a kemény munkát ráfordítani, mert egyedülálló minőségű borokat adnak a mádi dűlők: a Király, az Úrágya, a Kakas, a Betsek, a Holdvölgy, a Danczka. A szüretet követően kézi préselést alkalmazok, ez ugyanis tisztább mustot eredményez, mint egy kompresszoros prés esetében, ami nem érzi a cefre ellenállását. Boraink hordóban, természetes élesztőkkel, spontán erjednek, és hordóban is érlelődnek. Ez nem azt jelenti, hogy elutasítjuk a korszerű technológiát, de próbálunk minél kevesebbet beavatkozni a must borrá válásának folyamatába. Igazából csak simogatjuk, terelgetjük, néha beszélünk hozzá. Mindezzel együtt kísérletező borászat vagyunk, nyitottak vagyunk mindenre, ami összefér a hegyaljai hagyományokkal. Engem személy szerint például nagyon érdekel a pezsgő műfaja, ilyen irányú próbálkozásaink során a kóracéltartályos erjesztést használjuk, és Champagne-i élesztőt alkalmazunk. Eljutottunk odáig, hogy tisztes minőségű pezsgőt tudunk készíteni, pusztán azzal a céllal, hogy barátainkat, vendégeinket és magunkat is megajándékozhassuk egy koccintással. De azért mindig a bor lesz az első. Fő célunk, hogy a világörökség részét képező borvidék hagyományait tiszteletben tartva meg tudjuk mutatni az itteni dűlők értékeit. A világörökségi cím rendkívül fontos, hiszen nem sok olyan régió van a világon, mely ma is élő, működő kultúrára alapozva nyerte el e státust. Itt, Hegyalján ebben döntő szerepe volt a történelmi szőlőműves és borász kultúrának. Ez olyan érték világszinten is, amit fenn kell tartani. Ezen dolgozunk minden erőnkkel abban az egykori kúriában, ami egykor a középnemes Pulszky családé volt, az 1910-es évektől pedig kádárműhelyként működött. Mi is a borvidék hagyományait visszük tovább.

– Melyek ezek?

– Tokaj-Hegyalján született meg a világ első eredetvédelmi rendszere, amit a Rákócziak által 1700-ban kiadott rendelet nyomán 1732-ben a kor polihisztora, Bél Mátyás jegyzett le. Ez több mint száz évvel megelőzte a világ bármely hasonló rendszerét. Ugyancsak itt készült el az 1880-as években Hegyalja-album, ami a dűlők leírása mellett az épített örökséget is bemutatja igényes metszetekkel illusztrálva, ami szintén egyedülálló volt a világon. Van hát mire büszkének lennünk, és ez az örökség kötelez is arra, hogy éljünk adottságainkkal. A világ legjobb természetes édes borát tudjuk elkészíteni az aszútechnológiával, amit sehol sem ismertek, mielőtt a magyar gazdák elő nem álltak vele. Ez egy végtelenül intelligens, kíméletes módszer, mivel úgy tárjuk fel az aszúszemet, hogy nem okozunk neki sérülést, ehelyett az erjedő must finoman gyöngyöző széndioxidosságával nyerjük ki a beltartalmi értékeket. Emellett rendkívül karakteres, egyedi száraz borokat is ad Hegyalja. Szepsy István kezdett az ezredforduló táján száraz borokat készíteni az Úrágya dűlőben, s  az eltelt tíz évben sokszor tíz évnyi fejlődésen ment keresztül a borvidék. Egy szép furmint ma már szinte trendinek számít a városi fiatalok körében is, és ez jól van így. Ez szédítő sikertörténet, hiszen mindezt komoly marketing-ráfordítás nélkül, pusztán az itt alkotó baráti és szakmai közösség tehetségére és hitére alapozva jutottunk el ide. Nem csak a múltra, hanem a jelenre is büszkék lehetünk itt Tokaj-Hegyalján.

– Mégis sokan úgy tartják, a borvidék még nem került vissza a világ bortérképén az őt megillető helyre…

– Egyrészt szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nincs versenytársunk a világban abból a szempontból, hogy az itteni vulkáni eredetű talaj, az itteni egyedi mikroklíma és a hagyományos borkészítési kultúra olyan nedűk megalkotását teszi lehetővé, amilyenre sehol másutt nincs példa. Ez hegyaljai világszám. Ugyanakkor tény, hogy ennek bemutatása kívánnivalókat hagy maga után, annak ellenére, hogy a magyar mezőgazdaság elmúlt 20 évének voltaképp egyetlen kirobbanóan sikeres ágazata a borászat. Ennek több oka van. Az egyik, hogy a jó példaként sokszor és joggal emlegetett, szintén nagyszerű adottságú soproni borvidékkel ellentétben mi földrajzilag is messze vagyunk attól az Európától, amit gyakran emlegetünk. A tokaji történelmi borvidék Budapesttől nagyjából 250 kilométerrel keletebbre található, Észak-Kelet-Magyarországon, aminek közismert társadalmi és gazdasági sajátosságait nem tudjuk kikerülni. A borászat terén mégis üstökösszerű felívelés történt, köszönhetően elsősorban Szepsy Istvánnak, aki az ezredforduló tájékán a berögződött téves konvenciókat félretolva száraz borokat kezdett készíteni – és ezzel afféle ősrobbanás történt. Sajnos a borászathoz kapcsolódó szolgáltatóipar: a szállodák és panziók, a minőségi és helyi sajátosságokat felvonultató éttermek nem tudták követni ezt a tempót, még mindig kevés van belőlük, nem tudják kiszolgálni az egyre növekvő igényt. E téren elengedhetetlen az izmosodás. A tokaji világörökségi borvidék 27 településére mindössze egyetlen taxi jut. Ez nagy létszámú, a borvidéket megjeleníteni hivatott rendezvény esetén komoly problémát jelent. Azért szép lassan alakul ez is, bár saját erőnkből, komoly segítség nélkül, komoly közösségi marketing nélkül kell viaskodnunk. De még egyszer leszögezném, hogy minden probléma ellenére olyan erősen összetartó közösség alakult ki itt a borvidéken, ami jól láthatóan motorja az erősödésnek. Közösségben és minőségben gondolkodunk, és ez garancia a folyamatos fejlődésre. Igaz, le kell rázzuk a múlt sötét árnyait azokat, akik megrekedtek a kommunizmus tömegtermelésében. Sajnos ez öröklődik is, ez a réteg a következő nemzedéket is igyekszik ezen kártékony felfogás szerint nevelni. De az ő idejük lassan lejár, sőt, e folyamat akár gyorsítható lenne, ha állami szinten, országimázs szempontjából tekintenének a hegyaljai borászkodásra. Nem hanyagolható el a jellemerősítő hatás sem.

– Ezt hogy érti?

– A földművelés normális, természetközeli életforma, ami rendes, becsületes munkát ad az embereknek, pszichológiailag, erkölcsileg, fizikailag egészséget biztosít. Ez jól működtethető modell lenne Észak-Magyarországon. Miért ne lehetnénk afféle élő skanzen? Gyönyörű a táj, gazdag a növény- és állatvilág, a szőlő pedig tájépítő, társadalomépítő kultúra. A mezőgazdaság és a turizmus sok embert tudna eltartani, ebből meg tudna élni ez a borvidék. Jöhetnének iskolás csoportok, akár vizuálisan, akár tevékenyen befogadhatnák ezt a kultúrát – ezzel mindenki gazdagabb lenne. Csak meg kell szervezni.

– Ezt szeretné elérni a Mádi Kör?

– Ezt is, de nem csupán eredetvédelmi egyesület vagyunk, hanem szoros baráti kötelékekkel is összefűzött szellemi műhely is. Gyakran tartunk közös kóstolókat afféle konzílium-jelleggel, ezeken ki-ki elmondja véleményét a megízlelt borokról. Nagyon sokat tanulunk ezen összejövetelek során. Emellett sikerült eljutnunk odáig, hogy az európai uniós termékleírásban Mádot illetően sikerült kiverekednünk azokat a rendkívül szigorú minőségi kritériumokat, melyeknek meg kell felelni ahhoz, hogy mádi borként kerülhessen forgalomba egy-egy tétel. Sajnos az egész borvidék tekintetében nem jártunk sikerrel, a tömegtermelő lobbi káros befolyása miatt továbbra is lehetséges a cukor hozzáadása és más hókuszpókusz. Pedig Hegyalja a világ tucatnyinál nem több olyan borvidékének egyike, ahol nagyszerű egyensúlyú természetes édes borokat lehet készíteni trükkök nélkül is, feltéve, hogy a szőlőültetvény megkapja mindazt a gondoskodást, amit ragyogó gyümölccsel hálálhat meg. Persze ehhez sok és kemény munkára van szükség; ezt nem lehet megspórolni és kipótolni néhány kiló kristálycukorral… Határozott meggyőződésem, hogy ezt erkölcsi és marketing-okokból egyaránt meg kellene tiltani. A világon mi termeljük a legköltségesebb módon a szőlőt, a vulkáni és a kötött agyagtalaj miatt nagy a gépi munkavégzés igénye, ami nem olcsó mulatság, ezen kívül a köves talaj miatt sokat költünk kovácsmunkákra, hiszen a kicsorbult ekevasat, egyebet helyre kell ütni. Ráadásul, mivel a szőlőtermő övezet északi határának közelében vagyunk, a furmint és a hárslevelű pedig késői érésű fajták, csak rendkívül alacsony tőketerheléssel érik be teljesen és ad magas minőséget. Ehhez jönnek még az adók, a járulékok, a napszámosok bére, és így tovább. Tehát a nagy költséghez kis hozam társul.

– Nagyjából mennyibe kerül egy hektár művelése évente?

– Ha mindent összeadok, összesen mintegy másfélmillió forint jön ki hektáronként, és a terhek valahogy nem akarnak csökkenni. Minden meghirdetett szándék ellenére a mindennapi gyakorlat szintjén sajnos a hegyaljai emberek vajmi kevessé érzik, hogy a magyar állam számára fontos e világörökségi borvidék sok száz, sőt több ezer éves kultúrájának fenntartása. Nemrég még helikopterekkel és terepjárókkal fölszerelt kommandók járták a hegyoldalakat, napszámosokra vadászva. Ez legalább enyhült, de messze vagyunk az ideális állapottól. Senki nem foglalkozik például a bankok lobbijával. Nekem főállású parasztként – ezt hivatalosan regisztrált őstermelőnek hívják – fizetnem kell azért, hogy kötelezően vállalkozói számlát tartsak fönn, a banki ügyeimet pedig a legközelebbi városban kell intéznem, ahelyett, hogy itt a faluban a sarki postán befizethetném a lerovandókat egy egyszerű sárga csekken. A magam részéről az az álláspontom, hogy én a magyar államnak segítséget nyújtok abban, hogy egy rendkívül értékes kultúrtáj és az ott születő hungarikum fennmaradjon, nem mellesleg munkát adok embereknek, magam is reggeltől estig becsülettel dolgozom. Ezért nem várok hálát, csak annyit kérek, hogy legalább ne bosszantsanak.

– Az európai uniós támogatások nem segítik a munkát?

– A földalapú támogatásokat úgy vehetem igénybe, hogy egy műholdfelvétel alapján kell bejelölnöm a területeimet – ez egyébként nem is hasonlít a földhivatali nyilvántartásra. Ez legalább vicces, ugyanakkor a támogatások lehívása kevésbé szórakoztató, ugyanis a szőlőtermelés az egész Európai Unióban büntetőágon van, miután a Spanyolországban és Olaszországban tapasztalható túltermelés miatt kitalált kivágási támogatások rengeteget ártottak a szegényebb országoknak. A támogatási rendszer ma leginkább a sok hektáros zöldbárók számára előnyös, annak, aki néhány hektáros kisbirtokon dolgozik, pláne, ha nincs négy-öt diplomája, ellenben kiválóan be tudja állítani az ekét, nos, az ilyen ember számára szinte hozzáférhetetlenek a támogatások. Persze lehet pályázatírókat fogadni, de ők sem ingyen dolgoznak. Vagyis az emberléptékű birtokokat művelő európai gazdák hátrányban vannak, a magyarok meg különösképpen. Sokszor nincs is értelme pályázni: többségében használt eszközökkel dolgozunk, ha újat szerzek be, az néhány százezer forintos beruházás, amihez nyilván nem fogok kitölteni több tíz oldalas bonyolult pályázati anyagot, várva, hogy nyerek-e vagy sem, hanem bemegyek a szaküzletbe, megrendelem és kifizetem, még ha nem is teremtem elő könnyedén az árát. A munka ritmusa ezt kívánja. A nagybirtokos, nagytőkés versenytársak viszont mindent pályázatokból vásárolnak, tehát ők időben, pénzben versenyelőnybe kerülnek. Nagyon ideje már ezen változtatni. És akkor még nem beszéltünk a szakmai képzés hiányosságairól.

– Akkor beszéljünk!

– Csak címszavakban: elavultak a létező tankönyvek, siralmas és gyászos az oktatás, a gyakorlati képzés gyakran mennyiségi termelésben utazó borgyáraknál folyik, szóval van mit javítani. De hát innen szép nyerni. A fiatalok feladata mindig az, hogy megvívják a harcokat, ezért jött létre a Junibor Egyesület. Igyekszünk pótolni a szakmai képzés hiányosságait. Aki például egy minőségközpontú kézműves pincészetnél szeretne szakmai gyakorlatot végezni, annak erre lehetőséget biztosítunk. Emellett igyekszünk saját nemzedékünket a minőségi bor felé fordítani, hogy ne rossz minőségű külföldi ipari termékeket fogyasszanak. Az egyesület persze baráti kör is, jól érezzük magunkat együtt, és egymástól is tanulunk. Ez nagyon fontos, miként egymás támogatása is. Nem kell félni a szövetkezéstől, az nem ördögtől való. Igaz, nem is kell hozzá intézményes keret. Itt Mádon működő gyakorlat egymás segítése. Mivel a szőlőink 40 százaléka hagyományos bakművelésű tőke, amit kézzel gondozunk, nincs gépparkom, de bármikor kölcsönkérhetem a barátaim traktorát. Az eszközöket és a tudást is mindenki örömmel megosztja a másikkal. Nekünk például nincs palackozónk, ezt a műveletet Orosz Gábornál végezzük. Mi most kóstolóhelyiségünket építünk, amit ugyanígy mindenki használhat majd. A legnagyobb dolog, amit elértem eddigi életemben, hogy hasznos tagja lehetek annak a közösségnek, mely itt Mádon befogadott. Nagyon jó így élni, tudva, hogy számíthatunk egymásra, a közösség megtartó erejére.

Ágoston Balázs

KERETBE:

Demeter Endre

Szőlész, borász

1979-ben született Budapesten.

Középiskolai tanulmányai egy részét az amerikai Prospect High Schoolban végezte, majd a Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett 1999-ben.

2004-ben diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán.

2008-ban végzett a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer-tudományi Karának Szőlész-Borász Szakirányú Továbbképzési Szakán.

2003 óta tevékenykedik a családi pincészetben, emellett dolgozott a szakmájában, jogászként ügyvédi irodában, illetve újságíróként, hírszerkesztőként.

A Mádi Kör tagja, a Junibor alelnöke.

A pincészet honlapcíme: www.demetervin.hu

Hozzászólások lezárva.