Mészáros Gabriella cikke a VI. jótékonysági bálról

Nem is először, hanem pontosan hatodszorra hívta össze a nagyérdeműt a Tokaji Borbarátnők Társasága. Most már szinte törvényszerű, hogy ha bál van, akkor hó is van. Így volt ez most is, ám ennek ellenére megtelt a tokaji Kulturális Konferencia Központ (volt zsinagóga épülete), ahol igyekeztek mindent a bál, no és persze a tokaji bor szellemében kialakítani. Jó ötlet volt, hogy az asztalokat egy-egy dűlőről nevezték el, és az onnan származó kövekkel, vesszőkkel díszítették. Megfelelő identitású termelő is akadt minden asztalhoz.

Magam nem túl intenzív bálozó lévén, főképp a borokra és ételekre koncentráltam – amúgy a rendezvény maga is erre lett kihegyezve. Tömören a „konyháról” annyit lehetne mondani, hogy le a kalappal. Konyha amúgy nincs, Hercegh Zoltán (67 Étterem – Székesfehérvár) és kellően vegyes csapata ott állt munkába, ahol tudott. A ritka rossz körülmények között tálalt és felszolgált fogások kifogástalanok voltak, akárcsak maga a szerviz. A teremben semmit nem lehetett érezni abból, hogy az előkészítés jó része a lépcsőházban történt… Ezt persze nem rójuk föl a szervezőknek, inkább csak elmélázunk rajta, hogy Hegyalja még mindig nem bír egy olyan helyiséggel, ahol egy efféle rendezvényt méltó módon lehet megrendezni. A Degenfeld Kastély a maga nemében nagyon szép és reprezentatív, de bálozásra alkalmas helyisége épp úgy nincs, mint a tarcali Andrássy Kúriának. Viszont ha minden jól megy, jövőre már mehetnek a Barátnők a Tokaj központjában épülő Aranysas Szállodába. (Patricius beruházás.)

Mivel a menü tényleg nagyon jó volt, megosztom mindazokkal, akiket érdekel. Indítás (fogadó): érlelt sonka vörösboros almapürével; borjúcomb tonhalas krémmel; 
gyömbéres-zöldcurrys vajhal. Aki kötözködni akar, számon kérheti a helyi alapanyagokat, de tudjuk jól, hogy ezekkel Tokaj nem áll túl jól. Az ízek izgalmasak voltak, a falatkák frissek, a hozzájuk kínált La Perla Frizzante 2008 habzó bor – Demetervin – pedig kellően üde és még a poharakat is elég gyakran cserélgették. Az indítás tehát jó volt, még fel is tudtunk melegedni.

Hideg előétel: Szarvasgombás érlelt szürke marha bélszín uborkás tapenáde-dal és bazsalikomos zöldsalátával. Őszintén szólva nekem ez a fogás ízlett a legjobban. Tatár-szerűen kínált husi „éppen csak erre jártam” mennyiségű szarvasgomba olajjal – zseniális volt. A hozzá kínált Kikelet 2008-as Furmintja állta a csatát, jó savakkal, leheletnyi cserzőanyaggal, és a szokásos citrusos-vegetális felhanggal. Izgalmas volt, és persze örültem, hogy sokszor szajkózott véleményem, miszerint a tokaji borok nem csupán desszertekhez és unalmas fehér húsokhoz valók, ismét bizonyítást nyert.

A leves előtt Májer János polgármester úr szalmaégető erőmű ügyben némi aktuálpolitikát csempészett beszédébe és fülünkbe „akinek van füle a hallásra, az hallja meg!” mottóval.
A bonyolultnak tűnő Csicsóka – édesburgonya – angolzeller krémleves vaníliás libamáj érmével a valóságban sokkal egyszerűbb volt, mint amit barokkos elnevezése sugallt. Kissé matt karakterét oldotta a Patrícius birtok Bendecz dűlőből való 2007-es Furmintja. A bor hozta szokásos formáját, teljesen korrekt, nem hivalkodó ízeivel, eleganciájával most is tetszetős volt. Lehetett volna picit koncentráltabb, de hát 2007 ilyen volt.

Meleg előétel: “Tokaji” jércecomb rolád furmintszószban, karalábés burgonyapürével. A jérce jó ízű és állagában tökéletes volt, puha, omlós – ritkán lehet efféle háziszárnyashoz jutni. Béresék Lőcse Furmintja 2007-ből illatban és ízében is hozza még a hordó jegyeit, de ez itt alapvetően nem volt zavaró. Az összhang jó volt, a hús kifejezetten lágyította a bor cserzőanyagát.

Főételként Borjúpofa vargányás szószban, Puy-i lencseraguval vajban sült sárga és fehér puliszkával került a tányérokba. A borjúpofa nem egy drága alapanyag, de nehéz hozzájutni és sok idő kell az elkészítéséhez. Kalla Kálmán ex Gundel chef készítette újra ezt a fogást a 90-es évek közepén, de a vágóhidakon azóta se nagyon szeretnek bajlódni ezzel a holmival. Pedig remek fogások készíthetők belőle, nyomokban kocsonyásnak tűnő, jól elkészítve vaj puha állaga sokak kedvencévé hozta fel. A hús, a gomba és a 2007-es Urbán (Szepsy Furmint)
együttállása ezen az estén hibátlan volt. A többi furmint is jó volt, de az Urbán a Bor. Vastag, krémes, ásványos, hosszú, ízig-vérig mádi. Mi kell még?

Desszert: Tejfölös omlós fánk exotic saláta és joghurt krémmel. Mihályi László kreációjához
Orosz Gábor 2000-es 6 puttonyos Aszúját ittuk, ami nekem kicsit soknak tűnt. A desszert maga könnyed volt, nem túl édes, állagában sem hozott krémes vagy nehéz tónusokat, egy késői szüret szerintem itt jobb lett volna. Az aszúval amúgy minden rendben volt, bár Orosz Gábor fiatalabb tételei már sokkal határozottabb és tisztább stílust képviselnek.

Mindegyik bort a termelő mutatta be, a rendíthetetlen csapatot pedig az alkalmi főnök, Hercegh Zoltán. (Mógor Attila – 67 Étterem Székesfehérvár, Cetner
Attila – Imola Udvarház Eger, Bujdosó Barnabás – Stand Bisztró Budapest,
Takács Gábor – Andrássy Kúria, Németh László – 67 Étterem Székesfehérvár,
Mihályi László – Európa bajnok cukrász Desszertszalon Budapest) És tényleg jók voltak.

A vacsorával persze nem volt vége az estének, jó néhány pár táncolt, a többség viszont feltódult a galériára bort kóstolni. Tokaj Renaissance válogatás többnyire már ismert, különböző finomságokkal. Az est tanulsága: tele hassal nem lehet kóstolni… Így aztán megkerestem hűtlenül elhagyott Urbános poharamat, teletöltettem, majd párommal a termelőre koccintottam.

Utószó. A furmint iránt mutatkozó külhoni érdeklődés eddig többnyire innen, Európából érkezett, most Amerika is beszállt a kíváncsiskodók közé. A „The New York Times” február 8-i netes Dining and Wine oldalán Eric Asimov (vezető étterem- és borkritikus) osztja meg velünk furmintos élményeit, ezúttal Somlóra is kitekintve (Szent Ilona). A dolog súlyát nálam az sem csökkenti, hogy szerzőnkben az érdeklődést többnyire a külföldi kézben lévő birtokok borai generálták. Arra azért kíváncsi lettem volna, ő mit szól az Urbánhoz?
Mészáros Gabriella

Hozzászólások lezárva.