Tokaj-Hegyalja Piac 2014.08.10.

Készüljünk együtt az augusztusi piacra egy kis fröccstörténelemmel, hiszen az augusztusi piac témája ezúttal :
“Fröccs- és szörpparádé”
Bár különböző mondák keringenek a fröccs megszületését illetően, mégis a lényeg ugyanaz: Ízig- vérig magyar italról van szó
Míg évszázadokkal ezelőtt Mátyás udvarában döbbent utazók szörnyülködtek azon, hogy a hazai nemesek tisztán isszák a bort, mára a bor …hígításának az ókori Rómáig visszavezethető hagyománya szinte kizárólag e térség sajátosságává vált. Történelmi tény, hogy a tanár-feltaláló Jedlik Ányos, akit többek között az inga és a dinamó atyjának tekintünk, sok más remek ötlete mellett a fröccskészítést is forradalmasította. Jedlik 1829-ben publikálta a téma szempontjából oly fontos művét a szódavíz-gyártásról és a szódás palackról, amellyel megalapozta a jó fröccs készítésének egyik nemes alapanyagát: a szódavizet. Persze az irodalomtörténet is hajlamos megfeledkezni arról a tényről, hogy Vörösmarty Mihály nevéhez köthetjük a világ első fröccsét is. A történet szerint Vörösmarty és Jedlik Ányos Fáy András fóti pincéjében borozgatva, Jedlik szódájával felspriccelt borát kóstolva jegyezte meg: “-Spritzer? Túl németes. Legyen inkább fröccs!” – s azzal ajkához emelte a habzó bort. Mögötte ott állt Jedlik félszeg mosollyal arcán: kezében ott pihent az első szódás üveg.” Bár egyesek nem átallanak a melegben sört inni, a nyár azóta is a gyöngyöző hideg fröccsök ideje. És ahogy jót főzni is csak jó borral lehet, a jó fröccs készítéséhez sem használható akármilyen lőre.
Jó borokból pedig garantáltan nem lesz hiány ez alkalommal sem a Tokaj-Hegyalja Piacon!
TOKAJ-HEGYALJA PIAC 2014.08.10    10:00-16:00
További információ: http://www.programturizmus.hu/tdestination-tokaji-piac.html
7349_902350779779835_1601650997269397760_n

Hozzászólások lezárva.